Tuesday 16 August 2022

A legmegfelelőbb világítástechnikák illemhelyiségekbe

A legmegfelelőbb világítástechnikák illemhelyiségekbe

Számomra a legpraktikusabb világítás egy mosdóban, a mozgásérzékelővel ellátott lámpa. Elsőre furcsán hangozhat, többnyire kültéri lámpáknál szokták ezt a módszert használni. Ám gondoljunk csak bele, hogy sürgető dolgunk közepette, nem azzal kell vacakolnunk, hogy melyik kapcsolóval tudjuk a lámpát felkapcsolni a toalettben, hanem amint betesszük a lábunk a helyiségbe máris világosság terem. Éjszakánként is roppant hasznosnak bizonyulhat, az ilyen fénytechnikával felszerelt illemhelyiség, velem is sokszor előfordul, hogy a sötétbe botorkálva, hosszasan tapogatózom a falon, mire megtalálom a villanykapcsolót. Azoknak is praktikus lehet ez a megoldás, akik hajlamosak elfeledkezni a lámpa lekapcsolásáról, hiszen ezek néhány perc elteltével maguktól kikapcsolnak.

Egy másik, szintén nagyon hasznos megoldással egyik ismerősömnél tett látogatás során szembesültem. Igénybe kellett vennem a mosdó, amikor felkapcsoltam a lámpát egyszer csak megszólalt valami búgó hang. Először azt hittem, hogy a lámpa ad ki ilyen furcsa hangot, végül kiderült, hogy amikor felkapcsoltam a világítást egy szagelszívó berendezést is aktiváltam. Ezt a megoldást főleg az ablaktalan toalettekben érdemes bevetni, ahol nem csak a sötétséggel, de a szellőztetéssel is gondok vannak.

Ha az energiatakarékosságot is szem előtt tartjuk, akkor ügyeljünk rá, hogy energiatakarékos izzókkal lássuk el a vécében lévő lámpát. Ezek amellett, hogy kevesebb energiát használnak fel, sokkal időt állóbak más hagyományos izzókkal szemben, ami igen csak hasznos lehet egy ilyen sokszor használatban lévő lámpa esetében.

A lámpák formai kialakítását tekintve, mindenképpen az egyszerűbbek valók a toalettbe, a kristálycsillárt hagyjuk csak meg az ebédlőbe. Tehát a plafonról lelógó, csillár szerű megoldások nem ajánlottak, helyettük az egyszerű burával ellátott lámpákat érdemes felszerelni. A burák színe legyen minél világosabb, áttetszőbb, hiszen ezekben a helyiségekben pont az a lényeg, hogy megfelelően bevilágítsa a teret.

A kicsit extrémebbek a LED-es világítástechnikát is kipróbálhatják, amellett, hogy roppant látványos, energia felhasználás szempontjából is hasznosak, az energiatakarékos izzóknál is kevesebb áramot fogyasztanak. Emellett sokkal természetesebb fényt tudnak varázsolni a helyiségbe, mint más lámpák.

Praktikus, ha a lámához tartozó kapcsoló, nem belül a helyiségben, hanem a külső falon található, így már a megvilágított helyiségbe toppanhatunk be, nem kell bajlódnunk, hogy a sötétben megtaláljuk a kapcsolót.



Beépíthető lámpák Beépíthető lámpák Beépíthető lámpák Fali lámpák Fali lámpák Fali lámpák LED mennyezeti lámpák LED mennyezeti lámpák LED mennyezeti lámpák

Life Light LED

Life Light LED csillár, Life Light LED nagy lámpa, Life Light LED pezsgőburás lámpa, Life Light LED  kristály lámpa, Life Light LED kristálylámpák, Life Light LED kristálycsillárok, Life Light LED kristályok, Life Light LED kicsi lámpa, Life Light LED falikar, Life Light LED függeszték, Life Light LED kapcsolós lámpa, Life Light LED álló lámpa, Life Light LED asztali lámpa, Life Light LED hosszú lámpa, Life Light LED olcsó lámpa, Life Light LED antik lámpa, Life Light LED spot lámpa, Life Light LED kültéri lámpa, Life Light LED gyerek lámpa, Life Light LED kerek lámpa, Life Light LED négyzetes lámpa, Life Light LED kocka lámpa, Life Light LED réz lámpa, Life Light LED színes lámpa, Life Light LED fehér lámpa, Life Light LED króm lámpa, Life Light LED   előtéri lámpa, Life Light LED fürdoszobai lámpa, Life Light LED konyhai lámpa, Life Light LED halószobai lámpa, Life Light LED hangulat lámpa, Life Light LED mennyezeti lámpa, Life Light LED budaörsi webáruház, Life Light LED budaörsön lámpaweb, Life Light LED lámpa webáruház, Life Light LED olaszlámpák, Life Light LED töröklámpák, Life Light LED lámpa, Life Light LED Globo lámpa, Life Light LED Ideal lux lámpa, Life Light LED Özcan lámpa, Life Light LED Sevinc lámpa, Life Light LED Kolarz lámpa, Life Light LED Massive lámpa, Life Light LED stb.

Life Light Led körte égő 12W LLK12WE27CW , E27, 1340 Lumen, 270°, 6000 Kelvin, hideg fehér, nem vibrál! LLK12WE27CW Life Light Led körte égő 12W LLK12WE27CW , E27, 1340 Lumen, 270°, 6000 Kelvin, hideg fehér, nem vibrál! LLK12WE27CW Life Light Led körte égő 12W LLK12WE27CW , E27, 1340 Lumen, 270°, 6000 Kelvin, hideg fehér, nem vibrál! LLK12WE27CW Life Light Led körte égő 12W LLK12WE27CW , E27, 1340 Lumen, 270°, 6000 Kelvin, hideg fehér, nem vibrál! LLK12WE27CW Life Light Led körte égő LLK4W45MMNFE14K2700 , E14, 400 Lumen, 4W, 45mm, 2700 kelvin „az igazi meleg fény!" nem vibrál a fénye! LLK4W45MMNFE14K2700 Life Light Led körte égő LLK4W45MMNFE14K2700 , E14, 400 Lumen, 4W, 45mm, 2700 kelvin „az igazi meleg fény!" nem vibrál a fénye! LLK4W45MMNFE14K2700 Life Light Led körte égő LLK4W45MMNFE14K2700 , E14, 400 Lumen, 4W, 45mm, 2700 kelvin „az igazi meleg fény!" nem vibrál a fénye! LLK4W45MMNFE14K2700 Life Light Led körte égő LLK4W45MMNFE14K2700 , E14, 400 Lumen, 4W, 45mm, 2700 kelvin „az igazi meleg fény!" nem vibrál a fénye! LLK4W45MMNFE14K2700

KWc220d1719b478c2ad0149da350a296f7

No comments:

Post a Comment

Ingatlanértékesítő, ingatlanértékesítés, Ingatlaniroda, lakások és házak közvetítése havidíjas keresőoptimalizálás

Keresőoptimalizált bérelhető weboldal készítés kontra saját weboldal Az elmúlt időszakban megnövekedett az igény a céges bemutatkozó web...